A bűvös háromszög

A bűvös háromszög   2012. október 11.

A bűvös háromszög: Szülő – gyermek – iskola

Amikor paradicsomot palántázol, a palántán kívül, okvetlenül fontos,

a jó minőségű talaj, a tiszta víz, és a meleg...

 

Ha bármelyik hiányzik, oda a termés!

 

Pali!

Te szülőként és iskolaigazgatóként, a barikád mindkét oldalát ismered.

Mit gondolsz, hol rontjuk el szülőként a párbeszédet?

 

Jól esne a szülőkre, vagy a tanárokra mutogatni,

de mióta a lányom iskolás, árnyaltabbá vált bennem ez a kérdés.

Néha úgy látom, a szülők úgy szeretnék iskolába adni gyerekeiket, hogy csak megokosodva, sikerekre készen kerüljenek vissza.

Az iskola pedig nagy előszeretettel hivatkozik a „hozott anyag” minőségére.

 

Akkor hogy látod, melyik félnek mi lenne a feladata?

 

A szülő a biztonság, az elsődleges és legfontosabb minta.

A szeretet és az elismerés legfontosabb forrása.

Az iskola pedig a közösség, a társas minták, az ismeretszerzés bázisa.

A két „szövetséges” közösen alakíthat (– na) ki, igazán értékes és eredményes stratégiát.

 

Mit tehetek szülőként, ha úgy érzem, nem rajtam múlik a jó viszony?

 

Ha az egyensúly megbomlik, netán ellentétek feszülnek, az eredmény biztosan elmarad.

Erre az esetre nem árt különböző „válságkezelő” stratégiákkal készülni.

Folytatjuk...








Szólj hozzá cikkünkhöz :


Iratkozz fel ingyenes, családi lapunkra!