[dt_sc_three_fifth animation=”swing” first][dt_sc_titled_box type=”titled-box” title=”Cik a versengés előnyeiről és hátrányairól” icon=”fa-cogs” bgcolor=”” variation=”” textcolor=”#8224e3″]
Szeretettel üdvözöllek!
A te gyermeked verseng, vagy inkább kooperál?
Hogy ment neki kiskorában, ha vesztett a társasban? Vagy inkább kicsit csaltál, hogy érezze milyen ügyes?
Mi is a jó stratégia a számára hosszú távon, és ki tanítsa meg rá őt?
Ma az együttműködés törvényéről írok neked, amelyikről manapság azt is gondolhatnád, hogy talán már nem is érvényes…
A verseny
A gyerekek versenyeztetése legkésőbb az első fog kibújásával beindul.
Az már szent igaz, hogy bőven ráér az a gyerek megtanulni járni, beszélni, szépen enni, meg biciklizni – csak nehogy már a szomszéd Pistike megelőzze!
Már a kisovisok tablóján ott feszítenek, a cipőjüket önállóan befűzni képes hősök nevei! Dagasztja is mellünket a büszkeség rendesen, kivéve, ha már megtelt a tabló, de a mi csemeténk neve még sehol.
Superman – Vigyázat, kéretlen alkalmazás!
Ekkor ötlik fel először a gondolat, hogy talán mégsem a mi gyerekünk a legügyesebb?! És mire észbe kapnánk, már indul is az „én gyerekemmel valami nem stimmel” háttérprogram.
Gondoltál már arra, hogy szépírásból, matekból, vagy távolugrásból sohasem ugyanaz a gyerek előzi meg a sajátunkat?
Ezek mindig más-más szituációk, és különböző „győztesek”!
Mi kezdetben mégis arról ábrándozunk, hogy lám, ha más gyerekének sikerül, akkor egy kis erőfeszítéssel, miért ne menne a miénknek is. Naná, hogy mindegyik egyszerre! – Ha már nekünk nem jött össze…
Már hallom is a tiltakozást – de hiszen én beérném kevesebbel is…
Ma a harc a menő…
Szomorú, de az még csak hagyján hogy mi felnőttek csak a harcnál tartunk, de hogy még az iskola is ezt erősíti, napi nyolc órában, az már túlzás!
A gyerekek csakhamar két csapatra oszlanak az iskolában: a kepesztőkre és a feladókra.
Aki bírja a tempót, megtanulja lenyomni a versenytársakat, mert látja, hogy ez a feltétele a szeretetnek és az elfogadásnak.
A többségnek pedig maradnak a különböző „nem ér a nevem” kártyák, hogy kisebbnek látsszon a vereség.
Ez egy vesztes – vesztes játszma!
A nyertesek bukják az együttérzés, a segítőkészség, a szerénység és legfőképp a kooperáció képességét, az utolsók meg az önbecsülésüket.
Ráadásul kizárt, hogy valaki mindenből a legjobb legyen, így a kudarc mindenkinek borítékolható. Főleg, ha a színjeles bizonyítványt elcsúfítja az a fránya matek négyes…! És a mi a lényeg, közben borul a gyerek is a fürdővízzel, mert senkit nem érdekel, hogy tényleg van olyan, amiben Ő A LEGJOBB!
A törvény az törvény!
A kooperáció mindig erősebb!
A felületes szemlélő mindenütt, még a természetben is csak a harcot látja: a kicsit megeszik a nagyobbak…
Pedig a törvény az, hogy kooperáció mindig erősebb a versengésnél!
Persze a törvénynek teljesen mindegy, hogy épp divatja van-e, vagy mondjuk tudsz-e róla egyáltalán. Még az sem fontos, egyet értesz-e vele. Érvényes ránk szülőkre, a gyermekeinkre, egy Nobel-díjas kutatói csapatra, és egy hangyabolyra is.
Valójában minden szereplő szorosan együttműködik, és egyformán fontos. A magasabb cél érdekében a legkisebb is nélkülözhetetlen!
Hazai pályán te választod a stratégiát!
A harcra trenírozott gyermek hosszú távon sem erős, sem nyertes nem lehet! Nem hiszed? Hát jártadban, keltedben nézz körül magad körül!
Olyan ez, mint oroszlánt idomítani: – erőszakkal lassú és nagyon kockázatos vállalkozás, viszont jutalmazással és szeretettel, jól kiszámítható és sokkal gyorsabb.
A kooperáció technikáját és örömét a gyereknek is tanulni kell-ene, mert a minták nem alakulnak ki maguktól.
Ezért érnek aranyat az elfogadó közösségek! Például az ilyen helyeken tanulhatja meg, az értékelés első törvényét is: – hogy a fejlődésünket mindig önmagunkhoz mérjük!
Kapcsolódj be gyermekeddel az idei műhelymunkába, hogy az idő nektek dolgozzon!
ITT Olvass a téli Nyom(olvasó) Kalandtáborunkról!
[/dt_sc_titled_box][/dt_sc_three_fifth]