ONLINE CSALÁDI EDZŐTÁBOR
Egy javaslat, ha már végtelenül unod, hogy minden év tök egyforma
Szeptember – új füzetek, új ígéretek, új remények.
Rá két héttel meg ugyanaz a szokásos rohanás, lemaradás, fáradtság.
Kedvetlenül, erőlködve telik el az egyik tanév után a másik.
Tudom, semmi dráma, a mi időnkben is pont ilyen volt, sőt a nagyapám a tűzifát is maga vitte, és mezítláb járt januárban.
De akkor ez tényleg ennyi?
Tudod honnan látszik, hogy nem?
Ilyen rendszer már kevés civilizált helyen létezik.
A gyerekek gondolkodni tanulnak.
Egymással együttműködni tanulnak. Mert az első önálló pillanatukban már az kell.
Alkalmazkodni tanulnak. Mert az élet örökké változik.
A valódi életben gombot varrni, vagy számlát nyitni. Tisztelni a másikat!
Érvelni, és elfogadni mások szempontjait.
Indulatokat és érzelmeket kezelni.
Megérteni, hogy a világunk nem egy nagy szupermarket. Megtanulni
pihenni, kikapcsolódni, tervezni, egészséget megőrizni.
Készségeket fejlesztenek, nem adattömeget, mert az adatok egyre hamarabb öregszenek.
Év eleji remény, hogy most könnyebb, jobb lesz. A gyereked majd jobban élvezi, a nemszeretem tárgyak talán könnyebben mennek, mégis kicsit komolyodott. A suli határozott, ígér mindenflét.
Aztán október és minden megint változatlan. Nulladik órák, .